A hangtálak történte és készítése.

A hangtálak egyfajta bronz ötvözetből készült tálak, amely gyönyörűen rezgő , egyedien különleges hangot adnak ki a megszólaltatásuk után. A hangtálak a harangok családjába tartozó hangszerek egyike és használatuk megtalálható több ezer évre visszamenőleg a Himalája környéknén élő népeknél és Ázsia különböző régióiban, de megtalálhatóak voltak az Egyiptomi és a perzsa civilizációk idejében is. Némelyik Ázsiai országban álló harangoknak is szokták őket hívni.
A hangtál valójában egy tál formájú harang, a többi haranghoz hasonlóan csengő hangot adnak ki, amikor megszólaltatják őket. Akkor szólnak a legjobban ha puha párnázott ütővel gyengéden megütik a peremén, de megszólaltatható még úgy is, hogy egy fa ütővel vagy finom bőrrel bevont ütővel, a perem szélét körkörös mozdulattal dörzsölik, így egyfajta folyamatos „éneklő” hangot produkálnak, ezért szokták éneklő tálnak /Singing bowl/ is nevezni.
A harang az egyetlen olyan vallási rituális hangszer a világon, amit szinte minden nagy vallási felekezetnél megtalálunk több ezer évre visszamenőleg.
Készítésük és használatuk több mint 5000 évre nyúlik vissza , a bronzkori kézművesség töretlen hagyományának egyik mai napig fennmaradt maradványai.
A harangok, a hangtálak és a gongok nagyon különleges helyet foglalnak el a történelem folyamán az emberiség történetében. Különleges hangjuk és nyugtató rezgéseik által az elmúlt évtizedekben világszerte egyre jobban elterjedtek, híressé váltak az elme megnyugtatására és az egészség megőrzését elősegítő különleges képességük miatt.

Amikor egy jó minőségű hangterápiás célokra is alkalmas hangtálat fából készült puha végű ütővel megszólaltatunk, akkor halhatjuk a harmonikus felhangok gazdag keverékét és ezek a különleges gyógyitó rezgések azonnal közvetlen hatással vannak az egész testünkre. Ezek a felhangokban gazdag különleges rezgések megváltoztatják a teret, az elmét és az időt. A testben végig futó energiák a meridián vonalakon keresztül eljutnak a test minden pontjára és elkezdik harmonizálni a szervezet 7 nagy energia elosztó központját amit csakráknak nevezünk.
A többszörös frekvenciájú komplex akkordok és felhangok adják a hangtál karakterének lényegét és esszenciáját. Ezek az akkordok és a tónusok tálanként és méretenként változnak, így mindegyik hangtál nagyon egyedi rezgéssel rendelkezik.

Adományt gyűjtő Buddhista szerzetesek

A hangtálak a buddhizmussal szorosan kapcsolódtak az évszázadok folyamán, ezért a hangtálak mindenhol megtalálhatóak ahol a buddhizmus elterjedt. Széles körben használták őket, mint például adományok gyűjtésére, valamint evés, ivás, ételek hordozására és tárolására alkalmas edényként is. A családi otthonokban is megtalálható volt, a háztartások mindennapjaiban éppen úgy, mint a mindennapi imádság alkalmával használt rituális tárgyként, ami a házi szentély nélkülözhetetlen részévé vált. De nem utolsó sorban a meditációs gyakorlatokat elősegítő zenei hangszerként is használták.
A hangtálak különféle méretben készülnek, megtalálhatóak a 4-5 cm átmérőtől kezdve akár az 50- 60 cm feletti méretig. Különböző típusú és formájú hangtálak léteznek, mivel a különböző kultúrákban és régiókban elő emberek megalkották a sajátos és egyedi típusú formáikat. A hangtálakat Indiai nevükön nevezhetjük, például Jambati “nagy tál” vagy Thadobati “egyenes falu tál” , Manipuri “lapos tál”,” Lingham – csúcsos az alján, vagy Pedistal – talpas tál-, vagy Ultrabhati , Mani, stb.

A hangtálak leginkább ott terjedtek el, ahol a buddhizmus virágzott, és ezért gyakran is társítják a származását a buddhizmussal ezen belül is főleg Tibettel, ezért is szokták sokan Tibeti hangtálaknak nevezni. De valójában nem Tibetből származnak, csak valamiért így ezen a néven ismerte meg őket a világ. Sajnálatos módon a mai napra már teljesen kihalt ez a tudás Tibetben, és már régóta nem készítenek hangtálakat és nem is lehet kapni az üzletekben sem.
A hangtálak viszont ma is több országban az élő ősi hagyomány részét képezik, légfőképp Indiában, Nepálban, Kínában, Japánban, Koreában, és Vietnámban használják őket .

A legfontosabb tényezők egy jó minőségű hangtál készítésénél először is az hogy milyen fém ötvözetet használnak, azután pedig, hogy a milyen technikával és eljárással készítik el. Ezután ami még nagymértékben befolyásolja a hangtálak hangját az a tál alakja és formája, a tál falának a vastagsága, a tál szélének, az “ajaknak” a peremvastagsága és az életkora. Ezek a fizikai tulajdonságok együtt alkotják a hangtál egyedi minőségét és különlegesen egyedi hangzását. A kézi kalapálással készült konstrukció miatt és a fém ötvözet anyagának felületváltoztatása és megmunkálásának során a belső strukturális – atomi szinten történő átalakulásnak a nyomán a megmunkált fém egyedülállóan összetett hangrezgéseket és felhangokat tud produkálni.
Ezen felül a hangtál kerek, öblös alakja rezonáló kamrát hoz létre, hasonlóan a dob testéhez és ez a rezonáló kamra egy különleges visszhanghatást vált ki, amely szintén egy teljesen egyedi hangzást ad a hangtálaknak. A hangtál peremének alakja ,formája és vastagsága megváltoztatja a tál hangjának a magasságát és időtartamát. Minél vastagabb egy tál széle, az ajakpereme, annál magasabb frekvencián és sokkal tovább rezeg. Az antik régi hangtálak általában szebben, gazdagabban szólnak, mint az új hangtálak, ez a bronz öregedési folyamata során bekövetkező változások miatt van, plusz a régi mesterek sokkal kifinomultabb és szebb munkát végeztek mint az utódaik. Ez nem azt jelenti, hogy minden régi antik hangtál tökéletesen és szépen szól, egy jó minőségű új hangtál is szólhat tökéletesen sőt még szebben is mint mondjuk egy rossz minőségű antik hangtál.
Hangtál vásárlásakor nagyon fontos meghallgatni és élőben is megtapasztalni azt, hogy milyen a tál rezgéseinek a minősége és hogy mennyi ideig szól és rezeg a tál, mert némelyik esetben a rossz minőségű tálak törött és zörgő hangokat adnak ki. Ami még a hangtálak minőségi gyengeségét mutatja az hogy néhány tálnál nincs meg a megfelelő hangerő, vagy a hangrezgések túl gyorsan halványulnak el.
A jó minőségű hangtálak a megszólaltatásuk után minimum 2-3 percig is kell hogy szóljanak és rezegjenek.

A eredeti hangtálakat kézi kalapálású technikával készítették egy igényes és nagyon kifinomult ősi kézműves tudás révén. A hangtálak elkészítése nagyon kemény fizikai munkát igénylő, akár több napot is igénybe vevő csapatmunka, amihez minimum 4-5 ember közös, megfeszített munkájára van szükség.

Több ezer éve a bronzkor kezdetén az ón volt az egyike azoknak a fémeknek amit az emberek meg tudtak munkálni mert az ón az aminek az egyik legalacsonyabb az olvadási pontja, ezért könnyű volt a megmunkálása. A réz volt a másik amit könnyen meg tudtak olvasztani és megmunkálni, ennek a két fém ötvözésével alakult ki a bronz ötvözet, és innentől számolják a bronzkor kezdetét. Ezt a fajta réz és ón ötvözetet használták évezredeken keresztül a harangok családjába készült hangszerek készítéséhez, úgy, mint a harangok, hangtálak a gongok és cintányérok. Ennek a két fémnek az aránya az ötvözetben úgy alakul hogy körülbelül 78-80% réz és 20-22% ón, ezt a fajta fém összetételt nevezték régen – Bell Metal “Harang ötvözetnek”, mivel ennek a két anyagnak a speciális ötvözetének van a legjobb rezgési tulajdonsága és ezek a tulajdonságok adnak annyira egyedi, különleges hangrezgést az ebből készült hangszereknek.
Ebből a speciális százalékban kevert bronz ötvözetből készült harangokat a mai napig megtaláljuk a több nagyobb meghatározó vallásban is, mint például Hinduizmus, Buddhizmus, Kereszténység, stb.
A hangtálakat is ugyanebből a bronz ötvözetből készítették és a napjainkban készült hangtálak amit még mindig a hagyományos, kézzel kalapált technikával készítenek, ugyan úgy mint az elődei ezeket is továbbra ugyanebből a “harang fém-ötvözetből”, készülnek. Viszont ezzel ellentétben az új gépi készítésű hangtálak az olcsóbb sárgaréz ötvözetből készülnek. A sárgaréz ami a réz és a cink keverékének az ötvözete, az ebből az anyagból készített hangtálak hangja tompa hangzású és nem szól olyan szépen, nem rezeg olyan sokáig, mint a hagyományos réz és ónból készült bronz keveréke, viszont a beszerzési áruk sokkal olcsóbb és a gépi megmunkálásuk is sokkal könnyebb. A legtöbb ma kapható hangtálként értékesített tál valójában már tömeggyártású sárgaréz ötvözetből készül, gépi préseléses vagy formába öntött nagyüzemi módszerekkel. De az elmúlt két évtizedben fellendült kereslet miatt, mára már szinte bármilyen olcsó fém ötvözetből készítenek hangtálakat, mint például különböző fajta alumínium keverékek, és mindezt csakis a nyereség növelésének az érdekében.
Az ilyen fajta nagyüzemileg kikészített hangtálak készítésekor nem a hangtál rezgés minősége a fontos, nekik csak az számít, hogy valamilyen hangot adjon ki magából és rezegjen a tál, a lényeg a számukra hogy minél olcsóbb legyen az alapanyag és az előállítása. Az ilyen fajta gyengébb minőségű hangtálakat szokták például színesre festeni vagy mantrákat vésnek az oldalára , hogy ezáltal a gyenge rezgés minőséget valamivel kompenzálják és így tudjanak még nagyobb profitot bezsebelni.

A hangtálak a világ bármely más hangszeréhez hasonlítva teljesen eltérő módon szólnak. A többi hangszertől az különbözteti meg , hogy nem csak egy alaphangja van, hanem a jó minőségű hangtálaknak az alaphangon felül halható még három vagy négy harmonikus felhang is. A hangtál alaphangja az a legmélyebb hallható hang, ez a legmélyebb rezgés-HZ- ami mindig attól függ, hogy mekkora a hangtál mérete. A felhangokat pedig a magasabb rezgéstartományba tartozó -HZ- hangrezgések tartományában halhatóak. Az alaphang rezgésszámának magasság – HZ- az változhat, a nagy hangtálak mély és dübörgő hangjától kezdve a magas hangú kisebb tálak csilingeléséig.
Az alaphangot tekintik az első harmonikusnak, a második harmonikus egy oktávval magasabb, mint az alaphang. A harmadik harmonikus egy oktávval magasabb, mint a második, de néha még egy negyedik- ötödik és hatodik harmonikus hangrezgés is hallható. Általában még más frekvenciák is megtalálhatók, de ezek a normális emberi fül hallási tartományán kívül esnek vagy keverednek a többi hanggal és ezért az emberi fül számára nem érzékelhetők. Egy jó minőségű hangtálban akár hat hangszín is mérhető, ezeket általában spektrográfiai műszerekkel lehet mérni.
Az egyszerre hallható mély alaphang és a magasabb szintű felhangok sokaságának keveredése által hallható különleges hangrezgések teszik annyira egyedivé és különlegessé a hangtálak semmi máshoz nem hasonlítható hangját.
Amikor a hangtál megszólaltatásakor hallható különféle frekvenciák és rezgések jól hangolódnak és rezonálnak egymással, akkor ezek a nyugtató rezgések és hangok szépen nyugtató és harmonikus hatással vannak az elménkre és a szívünkre. Semmilyen más hangszer nem képes arra, amit egy jó minőségű hangtállal el lehet érni. De nem minden hangtál tudja ezt a rezgés tartományt és minőséget produkálni csakis az eredeti tradíciókat követve, kézzel kalapácsolt technikával készült bronztálak. Sajnos mára már ez a kifinomult tudás is kiveszőfélben van, mivel egyre kevesebb azoknak a mester embereknek a száma akik ezt a nehéz fizikai munkát, ilyen kiváló szinten és minőségben el tudnák végezni. Ezért egyre nehezebb jó minőségű hangterápiás célokra is alkalmas hangtálakat beszerezni és nagyon valószínű hogy ez a jövőben csak még nehezebb lesz. Ami egyben azzal fog járni, hogy az eredeti kézi kalapálással készített hangtálaknak az ára az évek múlásával folyamatosan emelkedni fog, és pár éven belül el fogják érni a ma kapható antik hangtálak árszintjét..

A hangrezgés egy fizikai esemény. A hallás az a képességünk, hogy érzékeljük az energia mozgását egy rezgő forrásból. Valójában hangot és rezgéseket érzékelhetünk nem csak a fülünkön, hanem a bőrünkön keresztül is. Kézben tartva egy megszólaltatott hangtálat annak érezhető erős rezgése csodálatos nyugtató masszírozó élmény nyújt mindenki számára . Az egyetemes reakció általában egy mosoly és vágy, arra hogy még tovább hallhassuk és érezzük a hangtáltálak gyógyító rezgését.
A mai napra a Himalájai hangtálak lettek a világ egyik legnépszerűbb hanggyógyító és hangterápiás eszközei, amelyeket legfőképpen a személyes jólét és az egészség megőrzésének és javításának a céljából alkalmaznak, és nem utolsó sorban a mély meditációs állapot megtapasztalásának érdekében használnak.

Upcoming Events