A hangfürdő néven ismert akusztikus zenei koncertek a különböző hangok és rezgések óceánját hozzák létre, amely mélyen pihentető állapotot idéz elő mindenki számára, s ezáltal harmóniába és egyensúlyba kerül mind a testi, a lelki és a szellemi hármasság. A gongok és a hangtálak rezgése holisztikus rezonanciát vált ki a testben és spontán meditatív állapotot az elmében, ami a végtelen tudatosság a belső béke és a korlátlan szeretet harmóniájának megtapasztalását teszi elérhetővé.

Az olyan hangrezgést keltő eszközök, mint pl. a Gongok és a Himalájai hangtálak, már évezredek óta használatosak a világ több pontján a testi, lelki és spirituális egyensúly helyreállítása és harmonizálása céljából. Az IASH hangfürdők ideje alatt ezek a csodálatosan különleges gyógyító hangok és rezgések átjárják a testünk minden egyes részét, ezért a rezgések mondhatni sejtszinten működnek. A hangrezgések segítenek helyrehozni a stressz és az érzelmi traumák által okozott károkat, sérüléseket testi-lelki-szellemi síkon egyaránt.

A hangtálak és gongok rezgései feloldják a testben felgyülemlett negatív energiákat (blokkokat), ezt követően pedig feltöltik pozitív, friss új életenergiákkal. Ezáltal nagymértékben beindul a szervezet egész testet átható méregtelenítési, detoxikációs folyamata. Ahogyan ezek az energia mozgások beindulnak a testben, a sérült sejtek azonnal elkezdik regenerálni és meggyógyítani önmagukat, próbálnak mindent visszaállítani az eredeti, egészséges állapotba. Ilyenkor a testünk bizonyos pontján melegséget , bizsergést, zsibbadást érezhetünk vagy kisebb fájdalmakat is azokon a pontokon, ahol probléma vagy betegség van a fizikai testben. Ezek az apró jelzések olykor kellemetlenek lehetnek, ám azonnal jelzik, hogy valami belül elkezdett dolgozni és a gyógyulás beindult.

A testünk körülbelül 70-75 százaléka víz, a vízben pedig a hanghullámok, illetve a rezgések négyszer olyan gyorsan terjednek, mint a levegőben. A hanghullámok úgy terjednek a testben, akárcsak a tóba dobott kő körül keletkező körkörös hullámok. Ugyanígy terjednek a testünkben is a hangtálak és a gongok által keltet gyógyító rezgések. A rezgések gyengéden átrezgetik az egész testünket, megrezegtetve minden egyes sejtet, mint egy sejt masszázs, ezáltal ellazítva és megnyugtatva a test egészét.

Jellemzően a hallgatók légzése és pulzusa lelassul, a vérnyomás lecsökken és a szívverés visszaáll a természetes ritmusába. Ebben az állapotban a vér kiáramlik a végtagokból, az izmok ellazulnak és a vér beáramlik az agyba és ott azonnal beindul az agynak a jobb és a bal féltekéjének a harmonizálása. Ekkor az agyhullámoknak a mintázata megváltozik és az ébren lévő gyorsan mozgó Béta /12-40 Hz/ tudatállapotból átmegy az Alfa /6-12Hz/ lassan hullámzó relaxált állapotba, ezután a Théta /4-7 Hz/ mély meditációs tudatállapotba, és legvégül eléri a legmélyebb Delta /1-4 Hz/ szintet, ami megfelel az álom nélküli mély alvás állapotának. Ezért szokták is mondani, hogy a meditáció egy fajta éber-alvási állapot, ami egy nagyon mély pihenést tesz lehetővé a fizikai és szellemi test számára, megnyugtatva az idegrendszert és ezáltal megkönnyítve az elme-szív koherenciáját, ami viszont elengedhetetlen a belső béke és boldogság eléréséhez.

Manapság az életünket megkeserítő betegségek több mint 80%-a pszichoszomatikus, azaz stressz eredetű. Ha röviden szeretnénk megfogalmazni, mi is a stressz azt mondhatnánk hogy “Túl sok negatív gondolat” , ezzel szemben a Meditáció pedig a “gondolat nélküli állapot” , a nulla gondolat állapotát jelenti. Tehát a meditáció pont a stressz ellentéte, ezért a legjobb “fegyver” a stressz elleni küzdelemben.

A stressznek, a szorongásnak és depressziónak általában nincsenek fizikai vagy szervi okai, csakis fizikai tünetei vannak amit a mai orvostudomány gyógyszerekkel és kemikáliákkal próbál sikertelenül gyógyítani. Azért nem hatékonyak az orvosi gyógyszerek a betegségek túlnyomó részénél , mert ezek csak a betegségek fizika tüneteire fókuszálnak és azt próbálják enyhíteni , de a betegség okát vagy gyökerét nem tudják befolyásolni. Ráadásul minden orvosi gyógyszernek van több súlyos mellékhatása is, amik később megint csak valami másik betegséget fognak generálni . A gyógyszerek a betegség gyökerét vagy okát nem tudják elérni vagy megszüntetni mivel a gyógyszer csak a fizikai testere hat, de viszont a stressz okozta betegségek túlnyomó részének a gyökere lelki vagy szellemi sérülésből indul ki , ezért a gyógyszerek ezen a szinten nem tudnak segíteni. A hangtálak gyógyító hangrezgései azonban, mint egy holisztikus gyógymód egyből a betegségek gyökerénél kezdik megoldani a problémát, a gondolatok és az agyhullámok elcsendesítésével, amikor a test és a lélek ellazul akkor ebben állapotban bekapcsol a szervezet öngyógyító folyamata. Ez valójában a hangterápiás meditációk és hangfürdők lényege hogy minél hamarabb elérjük ezt a totális nyugalmi állapotot ahol lehetőséget adunk a saját szervezetünknek hogy saját magát regenerálja és gyógyítsa.

A hangfürdő végén sokan szokták tapasztalni hogy mennyire nehéznek érzik a végtagjaikat, úgy érzik mintha alig tudnák megmozdítani a testüket , mintha teljesen bele mosódtak volna a padlóba. Ez az állapot azt bizonyítja hogy a test mennyire ellazult állapotba került az egy órás hangterápiás meditáció alatt, ugyanolyan pozitív nyugtató eredménnyel, mint amilyet egy nyugodt éjszaki alvás után szoktunk érezni.

A Hangfürdők segítenek azoknak a Spirituális úton járó embereknek is akiknek a hagyományos meditációs technikák gyakorlásánál nehézségeik adódnak a teljes ellazulás elérésében, mivel az elméjüket nem tudják hatékonyan lenyugtatni vagy lecsendesíteni. Viszont a hangterápiás események alkalmával a hangtálak által gerjesztett különleges hanghullámok adnak valami pluszt a tudatos elménknek amire figyelhet és ezek a gyengéd , nyugtató rezgések és hangok fogják manipulálni az agyhullámokat abban hogy könnyedén elérjék a helyes meditációs állapot. Ezért nagyon könnyen, szinte minden megerőltetés nélkül bárki meg tudja tapasztalni egy hangfürdő által a helyes meditáció pozitív hatásait akár már az első alkalom után.

Amikor a hangfürdők lelkes résztvevői mondják, miért nem hagynak ki egy foglalkozást sem, akkor gyakran a stresszoldást vagy a mély relaxációt idézik, de szinte mindig van valami, amit nem tudnak pontosan megfogalmazni. Megpróbálnak valami gyógyítóbbat valami mélyebbet bölcsebbet megfogalmazni, de ezeket az érzéseket nehéz szóval leírni , mert ezt az érzést csak megtapasztalni lehet. A hangfürdő a kimondhatatlanon túl valamilyen spirituális tapasztalattal is jár, a résztvevők gyakori visszajelzése, hogy világos-ragyogó fényeket láttak a meditációs álmaikban, valamint belső melegséget éreztek és korlátlan boldogság érzését tapasztalták.

Azoknak akiknek nincsen komolyabb betegségük vagy problémájuk azok általában mély spirituális tapasztalatokat élnek át , és ezáltal úgy érzik hogy szorosabb, közelebbi kapcsolatba kerültek a teremtővel vagy Istennel vagy nevezzük isteni szféráknak.

Vannak, akik belső útmutatást és kreatív megoldásokat kapnak életük kihívásaira, mások csak kellemes nyugodt állapotban érzik magukat, és vannak, akik végig alusszák az egész eseményt. Vannak akik szinte teljesen elveszítik a kapcsolatukat az egész testükkel , és egy úgymond asztrál utazáson vesznek részt, és csodálatos élményekről számolnak be a végén.

Mindenki tapasztalata más és egyedülálló, ez attól függően különbözik hogy a résztvevők milyen szándékkal , milyen egészségi állapotban vesznek részt a hangterápiás eseményen. Az is nagyon fontos, hogy éppen aznap milyen volt a fizikai, szellemi és érzelmi állapotuk. Ezért minden egyes új hangfürdő tapasztalása teljesen más, új élményt hoz mindenki számára. A rendszeres hangterápiás kezelésekkel az emberek többségében növekszik az életkedv a kreativitás és a vitális energia. Ezzel, a megújult pozitív életenergia érzésével, a későbbiekben még könnyebb lesz elérni a helyes meditációt, így minden egyes alkalommal csak még jobban fokozódik és erősödik a pozitív tapasztalatok megélése és megtapasztalása.

Az IASH Hangterápiás foglalkozások pozitív mellékhatása az, hogy türelemre tanít, azaz segít megérteni és elfogadni a jelen állapotot, ítélkezés mentesen gondolkodni, tehát képesek leszünk elfogadni azt ami “van”, ahelyett, hogy csak azzal törődnénk ami “nincs”. Megtanít az itt és a mostban lenni, segít megküzdeni a bizonytalansággal , amit például egy nehéz élethelyzet megoldásának átláthatatlansága okoz. Fejleszti az önmagunk iránti bizalmat és a szeretet, elősegíti a szervezetünk bölcs működésébe vetett hitet, valamint fejleszti a személyes felelősségvállalás képességét is.

A hangfürdők egyre népszerűbbé váltak a jelenlegi high-tech korban, mivel az információ gyorsasága és mennyisége a stressz új formáit hozta létre mind a felnőttek, mind a gyermekek számára. Ha te is úgy érzed hogy neked is itt volna az ideje egy kicsit kikapcsolódni és feltöltődni a hangtálak és gongok gyógyító rezgéseivel akkor nagy szeretettel várlak a következő csoportos hangfürdő alkalmával.

Upcoming Events