Tények és tévhitek a hangtálakkal kapcsolatosan – 3. rész

A hangtálak anyagvizsgálati eredményei jól mutatják az állításomat: a hangtálak alapanyaga ez a 2 fém: réz és ón, azaz bronzötvözet.

Ez alkalommal három – Magyarországon jól ismert – kereskedő 4 hangtálját vizsgáltattam be. Ezeket az eredményeket osztom meg.

A hangtálak alapanyagáról írt két előző tényfeltáró cikkemmel – úgy érzem – sikerült felkavarnom az indulatokat. Kaptam hideget-meleget, de sikerült elérnem a célomat. Aki érintett ebben a témában, hallott erről, vagy olvasta.

Sokan elsőre megértették, még ha nehéz is volt elfogadni. Elvitték bevizsgáltatni a saját hangtáljaikat egy hivatalos anyagvizsgáló céggel. Az eredmény számukra is megdöbbentő volt.
Sajnos a nagy többség még mindig ragaszkodik a 7-10-12 fémes hamis anyagösszetételhez. Ahelyett, hogy megbizonyosodnának az általuk értékesített hangtálak valódi összetételéről, semmit nem tesznek.

A Természetkosár webáruház a tényfeltáró anyagaimat ellenük irányuló támadásnak vette, és weboldalukon megjelentetett válaszukban és facebook oldalukon próbáltak lejáratni. Itt tényekkel reagáltam hamis állításukra. Írásomat törölték és minden más hozzászólóét is, akik szintén a tények mellett álltak ki. Törölve és blokkolva lettek az oldalukról, és csak olyanokat engedtek hozzászólni, akik az ő véleményüket képviselték.

Az írásom megjelenése óta, több mint másfél hónapja, a Természetkosár weboldalán nem lehet kapni 7 fémes hangtálat, mert „elfogyott”. Viszont azóta árulnak 3-4 fémes hangtálakat,  amiket eddig nem.

A világ nagy részén a már köztudott tényeket valószínűleg ők is sejtik vagy tudják. Így csak rágalmazni tudnak és fenyegetőzni, hogy örülhetek, eddig mások még nem pereltek be hitelrontásért.

Úgy gondolom, ezzel a saját olvasóikat hergelik és bíznak abban, hogy más elintézi helyettük a piszkos munkát. Ők pedig tovább folytatják a vásárlók tudatos félrevezetését. Tisztában vannak vele, hogy ha ők jelentenének fel engem, magukra hívnák a rendőrséget és a fogyasztóvédelmet. A végén nekik kellene a bíróságon bizonyítaniuk hivatalos anyagvizsgálati bizonylattal, hogy a hangtáljaik tartalmaznak aranyat és ezüstöt.

Ilyen hivatalos anyagvizsgálati bizonylatot eddig nem készítettek, így nem is rendelkeznek vele. Pedig kellene, mert kereskedők. A hamis állításukat blogcikkükben egy másik cég által készített hangtál anyagvizsgálati bizonylatával próbálják bizonyítani.

Ezért döntöttem úgy, hogy helyettük bevizsgáltatom a hangtáljaikat, azért hogy mindenki megismerhesse a tények alapján az igazságot.

Volt olyan cég, aki a tényfeltáró cikkem elolvasása után elgondolkozott azon, hátha nekem van igazam. Elvitték a saját hangtáljaikat bevizsgáltatni egy hivatalos anyagvizsgáló céghez Budapesten. Teljesen egyedülálló módon. Az Asia Art Kft. ázsiai termékek kis és nagykereskedése már hosszú évek óta. Ismertek, sokan vásárolnak tőlük. Profi emberek, akik nem most kezdték a bizniszt. Azóta találkoztam velük személyesen, meglátogattam az üzletüket. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket, mert kedvesek és nagyon segítőkészek.

A hangtálak anyagvizsgálati eredménye sokkolta a cég vezetőit, mert a végeredmény az lett, amit állítottam. Csakis kétféle fémet találtak a hangtálakban, nem volt benne sem arany, sem ezüst.

A sors iróniája, hogy a Természetkosár cég is vásárol náluk rendszeresen. A cikkem megjelenése után pár héttel is megtette ezt. Miután a cikkemre terelődött a szó, a Természetkosaras hölgy azonnal engem kezdett rágalmazni és próbált lejáratni. Az Asia Art ügyvezetője elmondta, hogy nekem adnak igazat, mert az általuk is elvégzett hivatalos anyagvizsgálati teszt végeredménye bizonyította állításomat. Azóta ezt a hiteles anyagvizsgálati eredményt az Asia Art. Kft ügyvédei elküldték a nepáli nagykereskedőnek is. Kérték, hogy válaszolják meg az ellentmondást, hogy miért értékesítették éveken keresztül a  hangtálakat arany és ezüsttartalommal. A nepáli nagykereskedő azóta se válaszolt a levélre.

Az Asia Art Kft. ezek után a weboldalán módosította a hangtálak anyagösszetételét. Azóta vásárlóikat az új, hiteles információk alapján informálja a hangtálak anyagösszetételével kapcsolatban.

Az Asia Art Kft. jóváhagyásával megosztom az általuk bevizsgált hangtál hivatalos anyagvizsgálati jegyzőkönyvét. Ebben összehasonlítják a Nepálból küldött hamis anyagvizsgálati eredményt a Budapesten elvégzett hivatalos anyagvizsgálati eredménnyel. (A képre kattintva olvasható a hangtál teljes anyagvizsgálati jegyzőkönyve.)

Ismertetem az általam bevizsgáltatott hangtálak anyagvizsgálati eredményét.

Szeretném még egyszer megemlíteni azt, amit már a legelső cikkemben is írtam, hogy ezzel a tényfeltáró blogcikkel nem mások lejáratása a célom. Mindössze annyi, hogy gondolkozzanak el úgy mint az Asia Art Kft. Vegyék észre, hogy lehet hogy ők is ugyanolyan áldozatok, akik több mint 10 éve abban a hitben voltak, hogy a hangtáljaikban van arany és ezüst.

A nepáli kereskedők kitalált sztoriját (7-12 fémes összetétel, arany és ezüsttartalom) sok helyen leírták, TV-ben, rádióban többször elhangzott. Magyarországon ezt eddig még senki nem kérdőjelezte meg, tényként fogadták el mindenhol. Felvállaltam a feladatot.
A tényekkel történő szembesítés valószínűleg egy pár embert kényelmetlenül fog érinteni, akik eddig nem vették a fáradságot arra, hogy állításukat tényekkel bizonyítsák.

Elsőként a Természetkosár weboldaláról szerettem volna venni hangtálat, amit bevizsgáltatok. A lejárató cikkük megjelenése óta már 7 fémes hangtálat nem lehet kapni, erre a vizsgálatra még várnom kell.

Olyan cégektől kezdtem vásárolni hangtálakat, akik szintén hirdetik a weboldalukon a hangtáljaik 7-10-12 féle fémösszetételét, arany- és ezüsttartalmát.

A hangtálak mintavétele Budapesten történt az Atestor Kft. hivatalos anyagvizsgáló cégnél. Minden hangtálat külön bevizsgáltak és erről hiteles vizsgálati jegyzőkönyvet készítettek. Csak ajánlani tudom ezt a céget, ha szintén gondolkodsz azon, hogy bevizsgáltasd a hangtáladat. Az ott dolgozók profik, kedvesek és segítőkészek. A vizsgálat alatt részletesen magyaráztak és közben mutatták, mit miért csinálnak. A vizsgálat eredményét pedig azonnal láthattuk. 

Az első  hangtálat a rezgésterápia.hu weboldaláról választottam és a Budapesti Hangterápia központban vásároltuk meg 2024 szeptember 3-án. Azért ezzel a hangtállal kezdtem a vizsgálatot, mert a cég tulajdonosát Bálint Györgyit, már régóta személyesen ismerem. A magyar hangterápiás közösségben mindenki ismeri, már 2 könyvet is írt a hangtálakról és a hangterápiával kapcsolatban.

Ezért hivatkoznak általában erre a könyvre mint bizonyítékra, amikor a hangtálak 7-10-12 fémes állítását szeretnék igazolni.

2012-ben, amikor még New Yorkban éltem, Györgyi eljött hozzám és készített velem egy riportot a hangterápia magazin számára. Ebben mutatott be a magyar hangterápiás közösségnek. (A képre kattintva olvasható a cikk.)

Ekkor kaptam meg tőle a Tibeti hangtálak és egészségmegőrzés című könyvét. Ebben ír a hangtálak 7-10-12 fémes anyagösszetételről és arról, hogy az eredeti tibeti hangtálakban van arany és ezüst is.

Megemlítettem neki, hogy az india mesterem és más amerikai és angol szakemberek is, akiktől tanultam, ezt az állítás tényekkel cáfolják. Azt mondják, ez valójában nem más mint egy kitalált misztikus sztori, amit csak a naiv hozzá nem értő turisták hisznek el. Györgyi azt mondta, hogy ő inkább a nepáli kereskedőnek hisz, akitől a termékeket beszerzi. Ez a téma akkor annyiban is maradt…

Úgy voltam vele, mindenki azt mond amit akar. Azóta már a könyv a 3. kiadásán is túl van, ezért nagyon sokan az itt olvasott információkat tényként kezelik. És itt kezdődik a probléma. Ugyanis ezekkel az emberekkel nem lehet tényszerűen vitázni, mert mindig csak ehhez a könyvhöz kanyarodnak vissza.

Az előző blogcikkemben említettem egy amerikai szakember könyvét, Joseph Feinstein: The Singing bowl book könyvét. Ő a hangtálak világszerte elismert szakértője. Ebben a könyvben részletesen cáfolja meg a 7-10 fémes anyagösszetételt.
Walter Häfner Das Geheimnis meiner Klangtherapie című könyvében ugyanúgy cáfolja ezt.

Láthatjuk, hogy a mai világban szinte bárki írhat könyvet bármiről úgy, hogy annak a valóságtartalmát egyáltalán valaki is ellenőrizné. Ezzel hatalmas kalamajkát okoznak. 

Azért esett a választásom erre a cégre és vásároltam egy kisméretű hangtálat náluk, mert weboldalukon azokat 10-féle fémmel, arany- és ezüsttartalommal reklámozzák.

Erről egy fénykép is van az üzletük a falán. Sőt a weboldalukon található írásban ezt próbálják is bizonyítani. Továbbá állítják, hogy a 2 fémes, azaz a rézből és ónból készült hangtálak nem jó minőségűek. Az ő általuk forgalmazott 10 fémesek az igaziak és eredetiek, sokkal jobb minőségűek és szebben is szólnak. 

Sajnos bármennyire is tisztelem Bálint Györgyit a munkásságáért, és végképp nem áll szándékomban sértegetni és megbántani, de amit állít, az nagyon messze áll a valóságtól.

Ráadásul a weboldalán közölt 10 fémes hangtál anyagvizsgálati jegyzőkönyvének bemutatásakor a jegyzőkönyv többi oldala nem szerepel.
Azon lenne látható a vizsgált eredmények részletes kiértékelése. Az apróbetűs részek, amiben az eredményt részletesen ismertetik.

Ezen információk nélkül nem is lehetne nyilvánosságra hozni egy ilyen hivatalos jegyzőkönyvet, mert ezek csakis egyben értelmezhetőek. Csakis így kerülhetők el a félreértések és félremagyarázások.
Aki még nem látott ilyet, fogalma sincsen hogyan néz ki egy mintavételezés és annak jegyzőkönyve, ezért könnyen félre lehet vezetni félinformációkkal.

Röviden ismertetem, hogyan történik egy ilyen röntgensugaras anyagvizsgálat és mit látunk majd az eredmény kiértékelésekor.

Ezek a gépek a mai kor legmodernebb röntgensugaras mérőműszerei közé tartoznak. A mintadarabokat a röntgensugarak segítségével vizsgálja át.

A képre kattintva a 4 hangtál teljes anyagvizsgálati dokumentációja olvasható.


Érdekességképpen elmondom, hogy az ára egy ilyen gépnek több mint 12 millió forint. Ezekkel a műszerekkel többfajta mérési funkciót be lehet állítani, így mi is 2-féle mérést végeztünk, hogy biztosra menjünk.

1) Elsőnek megvizsgáltuk a hangtál anyagösszetételét egy alap mérési beállítással. Ez látható majd a 2-es táblázatban.

2) Ezután elvégeztünk egy széles spektrumú vizsgálatot is, ami nem csak az alapanyagokat mutatja ki, hanem kimutat minden egyéb más minimális mennyiségű fémszennyeződést is (lsd. 1-es táblázat).
Az adatokat nem csak százalékosan látjuk, hanem a mérési bizonytalanságokat is, a +/- jelölésnél.

Ezeknek az adatoknak az értékelése lesz majd nagyon fontos. (Pont ezeket az apróbetűs részeket felejti el Bálint Györgyi megmutatni a vásárlóinak, lehetőséget adva a félreértésekre és megtévesztésre.)

A hivatalos jegyzőkönyv kiértékelési részében pontosan leírják, hogy azokra a fémelemekre, ahol 0% érték került meghatározásra, úgy tekintenek, hogy azokat a vizsgált anyag nem tartalmazza!
Ezekből az adatokból a szakemberek már tisztán látják, hogy azoknál a fémelemeknék, ahol 0,00-0,1% százalék közötti eredményeket mutat a műszer, azok a mérési tűréshatáron kívül helyezkednek el. Nem lehet azt állítani, hogy ezeket a fémelemeket tudatosan tették volna a fémötvözetbe.

Ezért láthatjuk majd a jegyzőkönyv 2-es táblázatában, hogy mind a négy vizsgált hangtál alapanyaga 100%-ban réz és ón, és nincs benne semmi más. Mind a négy hangtálat ugyanabból a bronzötvözetből készítették és csak nagyon minimális eltérés van köztük. A lényeg viszont az, hogy egyikben sincs sem arany, sem ezüst! 

Valószínű, hogy a Hangterápia központ által bevizsgált hangtálak hivatalos jegyzőkönyvében is szerepelnek ezek az információk a kiértékelés résznél. Ha ezeket az adatokat is bemutatnák a vásárlóknak, egyértelmű lenne számukra, hogy nincsen benne arany és ezüst.

Szerintem azért hallgatják el ezeket az részeket, mert a kételkedőknek most azt mondhatják, hogy “szerintük” ez a minimális arany és ezüst homeopátiás úton került bele. Ennek persze semmilyen bizonyítéka nincsen, viszont a laikusok, akik elhiszik a 7-10-12 fémes összetételt, ezt is készpénznek veszik.

Az általam készített anyagvizsgálatot teljes egészében mutatom be. Azért teszem, hogy mindenki lássa, hogyan néz ki egy ilyen hivatalos anyagvizsgálati jegyzőkönyv, amiből nem hiányzik az apró betűs rész sem.
A jegyzőkönyv végén részletesen elemzik a mintavétel eredményét úgy, hogy az még egy általános iskolás gyerek számára is értelmezhető.

Egyelőre 4 darab hangtálat vittem bevizsgáltatni, ezeket még más netes cégek és magyar illetve nepáli mesterek hangtáljai követnek majd.
A jegyzőkönyv 3. és 4. oldalán láthatóak majd sorban a hangtálakról készült fényképek a mintavétel sorrendjében. Az eredmények az 5. oldalon az 1-es és 2-es táblázatokban találhatók. A hatodik oldalon a jegyzőkönyv kiértékelése lesz.

1) Hangtál – 1. fénykép
Tibetan Shop Tharjay Norbu Zangpo weboldalról rendeltem, 2024. augusztus végén

Származási hely: Nepál

A weboldalon úgy hirdetik, hogy 7 fém van benne és telihold fényénél készült. A hét fémet nem nevezik meg. A rendelés átvételekor a hangtálhoz mellékelt papíron apró betűvel ez látható:  “7 fémből tradicionális eljárással kézzel készült egyedi darab. Alapanyag réz ötvözet”

Az anyagvizsgálat eredménye azt mutatja, hogy nincs benne 7-féle fém és a hangtál alapanyaga 100%-ban bronzötvözet.
78.45%-ban rezet és 21.55%-ban ónt tartalmaz (2-es táblázat , minta #1).
Az 1-es táblázatban lehet látni még másik három fém elem jelenlétét mint minimális fémszennyeződést. Ezek annyira minimális mennyiségben találhatóak az ötvözetben, hogy nem mérvadóak.
Összegezve, a mintavétel 2-féle fémet eredményezett, a 7 helyett.

2) Hangtál: saját tál – 2. fénykép
több mint 10 éves vásárolt, a Peter Hess kollekció ikonikus hangtálja

Származási hely: Nepál, de India valószínűbb

Weboldaluk szerint a hangtálak alapanyaga kiváló minőségű bronz, amit tradicionális módon további fémekkel dúsítanak. Sehol nem írnak 7 fémről, arany- és ezüsttartalomról. Viszont mindenki, aki Peter Hess hangtálat használ, és beszéltem is vele, ezt egyhangúlag állítja.

A Természetkosár oldalán az engem lejárató cikket sok Peter Hess tanuló és tanár is lájkolta, elismerve és támogatva a 7 fémes teóriát. Egy Peter Hess tanuló sértésnek vette az írásomat. Azt javasolta, hogy a több mint 20 éve tanító szakemberek gyanúsítgatása és sértegetése helyett bizonyítsam be az állításomat.
Ezt a hangtálat azért választottam, hogy választ adjak a kételkedőknek.

A vizsgálati eredmény ebben az esetben is ugyanazt mutatja mint a többinél. A hangtál alapanyaga 100%-ban bronzötvözet.
78.96%-ban rezet, 21.04% pedig ónt tartalmaz (2-es táblázat, minta #2) –  semmi más nincs benne, csak minimális mennyiségben fémszennyeződés.
Nincsen benne 7-féle fémötvözet, se arany, se ezüst. Csak az, amit a weboldalukon írnak: jó minőségű bronzötvözet. A “tradicionális dúsításnak” a nyomait sem találtuk a vizsgálat nyomán.
A szakemberek nem is tudják értelmezni ezt a fogalmat. Nem értik, mit jelenthet ez a folyamat, és mire gondolt, aki leírta ezt a weboldalon.

Ezért lenne jó tisztázni, hogy miért mondják a Peter Hess tanulók azt, hogy a hangtáljaikban van 7-féle fém, mikor a hivatalos weboldalukon nem található ilyen információ. S ahogy kiderült, a vizsgálat is ezt mutatta.

3) Hangtál: saját hangtál – 3. fénykép
az india IASH (International Academy of Sound Healing) hangterápiás iskola által forgalmazott, speciálisan hangterápiás kezelésekhez gyártott, több mint 13 éve használok rendszeresen

Származási hely: India
Alapanyaga: bronzötvözet (a mester tanítása szerint)

Azért is tanítják Indiában azt, hogy a hangtálak a harangok családjába tartozó hangszerek, mert ugyanabból a fémötvözetből készülnek. Pontosan ezért is szerepelnek a hangtálak és a gongok a Vámhatóságnál egy vámtarifaszám alatt (83061)

Ebben a hivatalos leírásban is jól látható és értelmezhető, hogy nemesfém nem lehet az ötvözetben. Aki azt állítja, hogy az ő általa forgalmazott hangtálakban, gongokban van, a termékét ezen a vámtarifaszámon nem hozhatná be az országba. Ezzel ugyanis törvényt sértene, nemesfémet csempészne.

A hangtál mintavételi eredménye nem lepett meg, mivel tudom mi az alapanyaguk az eredeti tálaknak.
Ez a hangtál 78.03%-ban rezet és 21.97-% ónt tartalmaz.
Az 1-es táblázatban itt is látni lehet, hogy nyomokban más fémelemek is találhatók. A minimálisan kis mennyiség miatt viszont ez esetben is teljesen elhanyagolhatóak, nem mérvadóak. 

4) Hangtál: ún. 10 fém ötvözetéből készült terápiás minőségű hangtál, a Hangterápia központban vásároltuk – 4 fénykép

Származási hely: Nepál

A vizsgálati eredmény – hasonlóan az eddigi hangtálhoz – itt is 2-féle fémet mutat.
79.11%-ban rezet és 20.89%-ban ónt. (2-es táblázat Minta #4).
A előző hangtálakhoz hasonlóan a mérőműszer itt is talált még másik 4-féle fémelemet, de annyira minimális mértékben, hogy ez fémszennyeződésként jelenik meg.
Ezért írják a jegyzőkönyvben a kiértékelés résznél, hogy nem mérvadóak, így nem is szerepelnek a végleges anyagösszetételben.
Az általunk elvégzett mérési eredmény nem mutat 10-féle fémet, sem aranyat, sem ezüstöt nem találtunk benne még homeopátiás mennyiségben sem!

Tételezzük fel, hogy amit a Hangterápia központ és a többi hasonló kereskedő is állít, igaz. Miszerint tényleg van nemesfém a hangtáljaikban. Így azonban ezeknek a 7-10  fémes hangtálaknak külön vámtarifaszáma is kellene lennie. A vámhatóság ezzel különböztetné meg őket. Csakis így lehetne hivatalosan behozni ezeket az országba.
Mivel ilyen vámtarifaszámok nem léteznek a vámhivatal nyilvántartásban, ezért megint csak kérdéses ezeknek a 7-10 fémes hangtálaknak a létezése és hivatalos vámolásuk menete.

A múltkori cikkemben 4 darab hangtál anyagvizsgálatát mutattam be. Ebben ismét 4-et, továbbá az Asia Art Kft. bocsátotta rendelkezésemre saját jegyzőkönyvét. Ez a 9 eset, úgy érzem, elegendő bizonyítékként szolgálhat azon kételkedők számára, akik inkább hisznek egy misztikus sztorinak, mint a tényeknek.

Remélem és tudom is, hogy lesznek még az Asia Art Kft. tulajdonosaihoz hasonló bátor emberek, és az írásomon felbuzdulva elviszik majd hangtáljaikat bevizsgáltatni, hogy megnyugtassák saját magukat és vásárlóikat.

Tisztában vagyok vele, hogy ezt nem minden kereskedő fogja megtenni, és ugyanúgy fogja továbbra is értékesíteni a hangtálakat mintha semmi sem történt volna. De a továbbiakban ez legyen az ő lelkiismeretükre bízva.

Úgy érzem, mindent megtettem annak érdekében, hogy felhívjam az emberek figyelmét arra, hogy nem minden arany, ami fénylik és hogy a jövőben legyenek sokkal határozottabbak és ne hagyják magukat becsapni. Ha valaki ezután úgy akar eladni hangtálat, hogy van benne arany és ezüst, kérjék el a termék hivatalos mintavételi bizonylatát.

Pontosan azért készült a tényfeltáró riport és vizsgáltattam meg eddig 8 darab hangtálat, hogy az érdeklődők végre meglássák a valóságot és tudjanak érvelni a komolytalan kereskedőkkel szemben. 

Végezetül szeretném megköszönni annak a sok embernek a támogatását és pozitív hozzáállását, akik a tényfeltáró cikkem megírásában támogattak. Várom a jövőben is azoknak a megkeresését, akik elviszik bevizsgáltatni a hangtáljaikat és a kapott eredményt szívesen megosztanák velem, vagy akár a nagyközönséggel is. Csakis így, ilyen hivatalos eljárásokkal tudjuk lerántani a leplet az évtizedes átverésről.

Tudd meg, mi történik a testedben a hangterápiás meditáció alatt!
Kérd itt az ingyenes anyagot!

Kérsz hírlevelet is?

Elolvastam és elfogadom

Köszönöm, hogy kérted az anyagot, nézd meg az email fiókodban a levelem.

Tudd meg, mi történik a testedben a hangterápiás meditáció alatt

Kérd itt az ingyenes anyagot

Kérsz hírlevelet is?

Elolvastam és elfogadom

Köszönöm, hogy kérted az anyagot, nézd meg az email fiókodban a levelem.